KIKÖTŐ IFJÚSÁGÉPÍTŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Mert értékes vagy!

ÁLDOTT TANULÁS

„És adott az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is. (…) És minden bölcs és értelmes dologban, amely felől a király tőlük tudakozódék, tízszerte okosabbnak találta őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik az egész országban voltak.” (Dániel 1,17.20)

Minden kisgyerek várja az iskolát, én sem voltam másként ezzel. Bár egy kicsit tartottam az újtól, de izgatott voltam. Rövidesen azonban gondjaim támadtak az olvasással és az írással. Elküldtek egy kivizsgálásra, ahol diszlexiát és diszgráfiát állapítottak meg. Az Úrnak hála egy olyan Szent Szellemmel teljes hölgy kezdett el foglalkozni velem, akin az Ő csodálatos kegyelme nagyon megmutatkozott. (Akkoriban a szüleimmel még nem ismertük Istent.) Olyan látványos volt a siker, hogy négy év alatt folyékonyan és hibátlanul megtanultam olvasni! Újabb négy év elteltével pedig hibátlanul írni. Az Úr mindig is nagy bölcsességet adott a matekhoz, és így felvettek egy jó nevű gimnázium matek-fizika csoportjába. A matek és a fizika iránti lelkesedésem elvezetett odáig, hogy elkezdtem keresni a „nagy kérdésekre” a válaszokat. Minden létező helyen próbáltam ezeket megtalálni. Egyszer úgy alakult, hogy a magán tanárnőmmel való beszélgetésünk erre a témára terelődött. Felajánlotta, hogy elvisz abba a keresztény gyülekezetbe, ahova ők is járnak. A következő vasárnap megvallottam Jézust Uramnak és befogadtam a Szent Szellemet. Ekkor, bár már nem voltam diszlexiás és diszgráfiás, a matek-fizikán kívül szörnyű jegyeim voltak. Mikor kezdtem megérteni a szavak erejét, minden reggel megvallottam a Dániel 1,17.20-as Igeverseket. Másfél év telt azóta, és egy egész jegyet javult az év végi átlagom, ami most 4,6 lett. És az Úrnak ez a munkája még folytatódik!
(Csoma Domonkos)

Hozzászólások

Hozzászólások

Author: Pintér Zsolt