KIKÖTŐ IFJÚSÁGÉPÍTŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Mert értékes vagy!

ENGEDELMESSÉG – ESZKÖZ VAGY CÉL?

Az engedelmesség kérdése életünk minden területét átszövi, nem egy periférián lévő téma. Nemrég egy iskolai bemutató óra nagyon elgondolkodtatott. Az elsős gyerekek maguk takarítják a tantermet, rendezik át a különböző feladatokra, és óra közben is tisztán tartják – meglepő egyszerűséggel és természetességgel. Ebben mindenképpen hatalmas szerepe van annak, hogy napi szinten együtt vannak, de annak is, hogy ez az együtt eltöltött idő milyen minőségben követeli meg tőlük a közösségi működést. A legtöbb iskolában, munkahelyen azért engedelmeskednek a szabályoknak, mert muszáj, mert ez kötelező. Ebben az iskolában világi példát láthattunk arra, amit az Úr akar megvalósítani az Ő királyságában: azért engedelmeskedjünk, mert tudjuk, hogy ez a helyes, és ezt akarjuk tenni.

Érdemes elgondolkodni, hogy az engedelmesség vajon egy eszköz arra, hogy a szülő, tanár, munkahelyi vezető véghezvigye a maga elgondolását, vagy pedig egy cél, amit elérve mindenki a maga helyén állva közösen tesz az együttes munka megvalósulása érdekében. A vezető eszköze vagy mindenki célja? Az édesanya azért ad ételt a családnak és főz örömmel napról napra, mert ez a kötelessége – vagy mert szeretné, ha ezáltal is mindenki a megbecsülés helyén állhatna a családban? A férj azért szereti a feleségét, mert ez a feladata, vagy mert ezzel szeretné elérni valamilyen számára fontos téren a viszonzást? Vagy azért szereti a feleségét, mert azonosulni tudott ezzel a szerepével és örömét leli Isten csodálatos tervében? A gyerekek azért raknak rendet a szobájukban, hogy ne veszekedjenek velük, vagy hogy utána megnézhessenek egy mesét? Vagy pedig azért, mert megértették, hogy a közös és boldog élethez a közös felelősségvállalás is hozzá tartozik, és ebben ki akarják venni a részüket? Hosszasan lehetne még sorolni a hétköznapjainkból vett példákat.
Tisztázzunk most néhány alapvető tudnivalót az engedelmességgel kapcsolatban!

Ne félelemből legyünk engedelmesek!
Nem mindegy, hogy gyermekünk azért fogad szót, mert fél tőlünk, vagy mert fél minket! Úgy is meg lehet ezt fogalmazni, hogy a tekintélyelvűség helyett az elfogadásé, azonosulásé a fő szerep ebben a helyzetben. Isten maga a szeretet, és a teljes szeretet kiűzi a félelmet. (1 János 4,18) Ha az Úrban vagyunk, és szeretetben járunk, akkor ott nincsen félelem, rend ellenben van! Isten nem akarja a gyermekeinkkel, házastársunkkal szemben sem eszközként használni a félelmet. A Vele való kapcsolat esetében is úgy fogalmaz a Biblia, hogy féljük az Urat – nem pedig féljünk az Úrtól. Amikor félünk valamitől, lényegében megadjuk magunkat annak érdekében, hogy valamit elkerüljünk. Amikor pedig féljük az Urat, akkor elfogadjuk Őt és az Ő útjait, azonosulni tudunk Vele, átadjuk magunkat ennek az életnek. Hatalmas különbség van a kettő között. Mit jelent ez családi kapcsolatainkban? Gyermekeink ne féljenek tőlünk, vagy a büntetéstől – viszont legyenek tisztában azzal, hogy tetteiknek következményei vannak. (Gondoljunk csak bele, Kenneth E. Hagin is megfenyítette gyermekeit, de nem indulatból és félelmet keltve, hanem folyton tudatosítva bennük a helyes utat.) Célunk nem az, hogy az egyes dolgokban véghezvigyék, amiket mi akarunk, hanem hogy tiszteljenek minket és főként a bennünk élő Urat, és azonosulni tudjanak a család értékrendjével. Ez a kapcsolatunkon alapszik, azt helyezi előtérbe, nem pedig az éppen aktuális feladatot és annak megvalósítását. Házastársak esetében nem azért kell engedelmeskednünk bizonyos dolgokban, hogy ezzel „megtartsuk a társunkat”, vagy másként fogalmazva „ne veszítsük őt el”. Ezek mind a félelmeinken alapuló hozzáállások. Az sem helyes cél, hogy saját engedelmességem révén én is hozzájussak valami számomra fontos ellenszolgáltatáshoz: legyen az akár a nyugalom (ne zsörtölődjön a másik), akár a biztos megélhetés, stb. Összefoglalva tehát a legfontosabb, hogy felismerjük, nem egy-egy projekt, élethelyzet megoldásáról van szó, ha az engedelmességről beszélünk, hanem az egymáshoz való viszonyunkról, a családtagoknak az Úrnál betöltött helyéről, annak megbecsüléséről, magáról a családról. Hiszen családunk nem egy gépezet, melynek részei azon munkálkodnak, hogy közösen legyűrjék az útjukba kerülő akadályokat!

Nézzük meg, miért is fontos az engedelmesség szempontjából az elfogadás, és az azonosulás!
Egy másik személy elfogadásának eléréséhez szükséges, hogy cselekedeteink összhangban legyenek a mi személyünkkel. Isten és az Ő Szava egyek. Ha elfogadom, amit Isten mond, akkor Őt magát fogadom el. Ugyanígy, a családon belül is fontos, hogy mind a személyeket, mind az általuk képviselt dolgokat, elveket el tudjuk fogadni. Ezért természetesen minden félnek tennie, fejlődnie kell.
Az azonosulás ennek beteljesedése, amikor azért akarunk engedelmeskedni, mert megismertük a másikat és egyetértünk vele – megbízunk benne. Az Ige azt mondja, hagyjuk dolgainkat az Úrra, mert Neki gondja van ránk. (1 Péter 5,7) Időnként abban a keresztény „játékban” veszünk részt, hogy elmondjuk az Úrnak a problémáinkat és Rá bízzuk azokat, egy idő után mégis mi vesszük kézbe azok elrendezését. Engedelmeskedünk, mert ezt olvastuk/hallottuk,… De nem bíztunk még meg az Úrban és az Ő Igéjében, mivel nem tudtunk még azonosulni vele. Ebben az esetben nem elég pusztán az engedelmességre koncentrálni a célok eléréséhez, hanem az engedelmesség alapjait is építeni kell!

Az Édenkertben is ott volt az a bizonyos fa. Nem azért kellett ellenállni, mert ez volt a szabály, az elvárás. Az Úr szerinti engedelmesség ennél többet jelent. Azt jelenti, hogy a megismerésen, bizalmon alapulva választunk. Ez valósult meg az ember bukásában, és az üdvösség személyes elfogadásában is. S ez mutatkozik meg a családunk vonatkozásában is. Az Ige szerint a hit hallásból van (Róma 10,17). Ez a hallás szó a görögben az akoé, melynek jelentése: hallani és meghallani. Nem csak szabály, annál több! Mindannyian tudjuk, hogy a hit cselekedetek nélkül holt. (Jakab 2,17) Mit jelent a cselekedet? A cselekedetek szó görög eredetije ebben az Igeversben az ergon: az engedelmesség megfelelő, azzal összhangban lévő cselekedetei. Amikor hitben cselekszünk – hitben élünk a családunkkal, akkor nem pusztán egy közösen kialakított egyezményt, szerepjátékot követünk. Hanem az Úrra alapozva mindent, meghallgatjuk és megértjük az Ő elgondolását, s erre reagálva engedelmességben cselekszünk. Engedelmességben, mert tudjuk, kinek hiszünk (Róma 4,17).
Szentek legyetek, mert én (a ti Atyátok) is szent vagyok – mondja az 1 Péter 1,16. Ez azon felszólítások közé tartozik, amiken legtöbben jókat szoktak mosolyogni. „Hogyan lehetnénk szentek? Gondolkodjunk reálisan – ezt nem lehet megvalósítani.” Valóban nem – pusztán engedelmességből, elhatározásból nem. De nem is erre hív itt bennünket az Úr! Azért legyünk szentek, MERT a mi Atyánk is szent! Egyértelműen kiderül, hogy az Úr a velünk szemben támasztott elvárásait nem a mi képességeinkre, hanem az Ő velünk fennálló kapcsolatára alapozza. Nekünk is így kell tenni! Ne pusztán gyermekek legyünk, legyünk fiak! Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. A fiú abban különbözik a gyermektől, hogy már visszatükrözi Atyját, az Ő nyomdokain jár. Ehhez fel kell növekedni, meg kell Őt ismerni, meg kell tanulni megbízni Benne. S akkor az Ő személyisége olyan mértékben nyilvánul meg bennünk is, hogy képesek vagyunk Őbenne élni ilyen téren is – szentek leszünk, mert Ő is az.

Az Efézusi levél a család minden tagjának szól egy-egy konkrét útmutatás formájában. Ezek mindaddig gondot tudnak jelenteni, felháborodást kelthetnek bennünk, amíg nem Isten szemszögéből tekintünk a dolgokra. Aki az Úrral egyesül, egy szellem Ővele. (1 Kor. 6,17) Az Úr pedig Önmagában is három önálló Személy. A kapcsolat, a család azért létezhet, mert Őbenne már létezik. Ebben a megközelítésben a családtagok nem pusztán tagjai egy családnak, hanem ők együtt alkotják a családot. A család önmagában oszthatatlan, nem különböző szerepek együttes megjelenése, mégis külön személyekből áll. Egyszerű gondolatok, azonban mélységei vannak, ha megértjük. El kell fogadnunk egymást, azonosulni kell egymással, tisztelnünk kell egymást, hiszen egyek vagyunk! Egy család vagyunk az Úrban. És ha egymást a megfelelő szeretettel kezeljük, azzal az Urat tiszteljük meg. A nő vesse alá magát férjének… a férj szeresse feleségét… a gyermek engedelmeskedjen…. ezen utasítások kapcsán elsősorban az Úrral való kapcsolat számít. Neki kell alávetnünk magunkat, hiszen Ő alkotta meg a családot. Őt kell szeretnünk, mert Ő szeretett minket (1 János 4,19). Neki kell engedelmeskednünk, mert Ő a fej, mi pedig a Test. (Efézus 1,22-23) Mi Őbenne vagyunk, Ő pedig mibennünk – egyenként és családként is. Ennek megélése során életünk folyamatosan az engedelmesség keretében szerveződik – ahogy közösen növekszünk az ismeretben, elfogadásban, azonosulásban.

Hozzászólások

Hozzászólások

Author: Pintér Zsolt