KIKÖTŐ IFJÚSÁGÉPÍTŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Mert értékes vagy!

SZELLEM, LÉLEK ÉS TEST ÖSSZHANGJA – CSALÁDI VISZONYLATBAN

Sokan azt mondják, az ember bonyolult lény, egy összetett gépezet. Mások szerint szeszélyes, kiismerhetetlen. Ha a Bibliát vizsgáljuk, akkor egészen mást találunk: az ember Isten képére teremtetett. Az Úr megalkotta az embert, és azt mondta, igen jó. Nem egy félresikerült alkotás vagyunk, hanem a Mindenható Isten keze munkája. Innen kiindulva fogjuk most megvizsgálni a szellem, a lélek és a test egységét, hogy ezáltal jobban megismerjük az Úr gyönyörű mesterművét, az embert.

Az ember szellem, de…

Az ember szellem, de van lelke, és testben él. Sokszor hallottuk már ezt a nagyon pontos megfogalmazást, mégis szükséges beszélni róla. Az ember testben él. Attól függetlenül, hogy a test magán hordozza e világ jegyeit, nem tekinthetjük másnak, mint ami: a Szent Szellem temploma. Az Úr érdemesnek tartotta, hogy bennünk lakozást vegyen. A testünk és a megújításra szoruló elménk ellenére az ember a tökéletes templom az Ő számára. (Csel. 17,24 és 1Kor. 3,16-17) Egy másik vonatkozásban vizsgálva a test az óemberünket jelöli, akit meg kell feszíteni a kívánságaival együtt, hogy a szellemünk vezethesse az életünket. (Ef. 4,22-24 és Gal. 5,24-25)

Talán túl bonyolultnak hangzik, mégsem az. Az Úr maga is felfoghatatlannak tűnik, mégis így tökéletes. Ő egy személy, mégis három. Önmagán belül megvalósul a közösség fogalma, sőt, ennek köszönhetően létezik e fogalom. Őbenne egység, békesség, összhang van. Ez biztosítja azt, hogy ezen állapotok elérhetőek legyenek a számunkra is. Mert Nélküle semmi sem lett, Nélküle semminek sincsen értelme és létjogosultsága (Ján. 1,3).

Mit jelent mindez a család szempontjából?

Nagyon sok mindenről lehetne ennek kapcsán szót ejteni, most két fontos területre térünk csak ki.

Párkapcsolat

Házasság előtt álló párok (fiatalok vagy újrakezdők) esetében mindig felmerül a kérdés: mit szabad házasság előtt megtenni és mit nem. És amit nem enged az Ige, azt miért tiltja? Az ember nem szeret a „csak” válasszal megelégedni, pedig az Úrtól ennyi is elegendő lenne. Ő azonban nem hagyott bennünket bizonytalan helyzetben ezzel kapcsolatban. Miért nem helyes a házasság előtti testi kapcsolat? Mert nem ez a tökéletes, és Isten nem akarja, hogy a második legjobbal érjük be – nem is beszélve arról, amikor téves választás miatt még annak sem mondható a helyzet.
Mivel az ember szellem, ahhoz, hogy a házasság egységébe léphessen valakivel, mindkettő szellemnek azonosnak kell lennie. Isten gyermekének is csak az az ember mondható, akiben az Ő Szelleme van (aki az Úrral egyesül egy szellem Ővele). Ha a két szellem tekintetében nincs egyezés, nem újjászületett emberekről van szó, akkor nincs is miről beszélni tovább, nincs alapja a kapcsolatnak. Ha mindkét fél újjászületett, akkor is szükséges, hogy egy legyen az életútjuk, különben szakadék lesz közöttük, szintén nincsen alapja a házasságnak.

Ha két újjászületett ember esetében mindez rendben is van, attól még nem alkalmas a helyzet arra, hogy áldott házasságot élhessenek meg. Miért? Nézzük meg az ember és az Úr közötti kapcsolatot, hiszen Őbenne létezik minden áldott kapcsolat! Amikor az ember újjászületik, egy lesz Ővele. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az Úrral mindenben együtt tud járni, el tudja fogadni az Ő szeretetét, vezetését, áldásait. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, szükségünk van még valamire: meg kell újítani az elménket az Úr gondolataira és útjaira.

Ugyanez igaz két ember között is. Ahhoz, hogy az Úr szerethesse őket egymáson keresztül, meg kell tanulniuk ezt a szeretetet átadni és elfogadni is. Meg kell ismerniük egymást, meg kell tanulniuk egymásban megbízni, egymásban hinni, egymás előtt megnyílni és őszintén kommunikálni. Ezek olyan lépcsőfokok, melyeket kihagyva, az Úrtól való kapcsolat is hatalmas veszélyeknek van kitéve. Az egység, az összhang érdekében meg kell újítanunk az elménket az Úrra – illetve a társunkra is. Azonosulni kell vele, pontosabban azzal az egységgel, amit a két ember együtt képvisel. Nem igaz, hogy az ember lakva ismeri meg a másikat! Ez pusztán egy világi elgondolás. Amikor az ember a lélek szintjét kihagyva már a test szintjén kommunikál és szeret, legjobb szándéka ellenére is hibát követ el. Az a fajta bizalom, ami csak a mély beszélgetés és egymásra figyelés, a törődés és megértés révén alakul ki, nem jön így létre. Az ilyen pár mindenáron igyekszik a test nyelvén szeretni, és ha valami nincs rendben, nem tudja elmondani, mert nem tanulta meg, hogyan kell…

A másikat különbnek kell tartanunk magunknál, úgy kell szeretnünk, mint magunkat (Fil. 2,2-3 és Ef. 5,28). Ezt nem vagyunk képesek a test szintjén megvalósítani, még helyes szellemi alapokkal sem. Mert nem újítottuk meg az elménket a kettőnk közötti egységre! Amikor az elménket megújítjuk, amikor ráhangolódunk a másikra és kettőnk egységére (mely az Úrban van!), akkor vagyunk képesek alávetni a testet – és ez szükséges ahhoz, hogy igazán szeressünk, és szeretve legyünk. (Róma 12,1-2) Nincsen szükség a test szintjén gyakorlatra! Nem kell bizonyítani. Amikor a test alá van vetve, akkor engedelmeskedik a szellemnek, és tökéletesen működik. A házasságban is. Nem kellenek ehhez máshol szerzett megtapasztalások. A szellem, lélek és test egységében megvalósuló szentségre van pusztán szükség. Ez a házasságon kívül nem létezik, mert az Úr oda kötötte. A sorrendet megfordítani, a másik megismerését és megbecsülését máshol kezdeni egyáltalán nem bölcs és nem áldott dolog, mert alapok nélkül akarunk építkezni. És ilyen értelemben nem lehet elhanyagolni a lelket sem. Nem dughatjuk homokba a fejünket csak azért, mert két hívőről van szó. Az egységre kell készülni. Meg kell tanulni jót tenni (Ésa. 1,17). Ez a képesség bennünk van, de tanulni kell. A házasságkötés előtt kiépíthető ez a szükséges bizalom és odaadás. El kell jutni oda, hogy az Urat és a kettőnk, sőt hármunk egységét lássuk a másik emberben (Préd. 4,12). Erre az alapra már fel lehet építeni a házasságunkat, és ezek után már el lehet mélyíteni, ki lehet teljesíteni azt minden szinten. Szellem, lélek és test. A test nem uralkodhat világi módra, de nem is mellékes, hanem teljes mértékben a másik kettőtől kell, hogy függjön.

Szülő és gyermek

Hívőként sok figyelmet fordítunk gyermekeink megfelelő szellemi fejlődésére. Valóban ez a legfontosabb. Ne feledjük azonban, hogy kiről kell a szülői szerepünket mintázni! Az Úr teljes egészként kezel bennünket, nem pusztán egy szellemként. És nem is egy testi emberként, akit folyton fenyíteni kell. Ő eljött és emberré lett. Megüresítette Önmagát, hogy nekünk adhasson magából (Fil. 2,7). Az Igéjét is elküldte, hogy azon növekedjünk – nemcsak a szellemünk, hanem hogy az elménk is megújuljon általa, és így képesek legyünk a testet alávetettségben tartani.

Szülőként ugyanez a feladatunk. Használni az Igét, hinni a gyermekünkben minden látható ellenére, és közösségben lenni vele, amint Jézus, az Ige is testté lett, és eljött közénk! Jézus a beteget meggyógyította, az éhezőnek enni adott. A gyermeket karjába vette, leült az emberek társaságába.

A mi gyermekeink sem csak szellemként léteznek körülöttünk. Segítenünk kell őket abban, hogy megtalálják a helyüket a világban – mint akik e világban élnek, de nem e világból valók. Nem lehet csak azon fáradozni, hogy a szellemük növekedjen, hiszen az Ige szerint a szellemükben már mindent tudnak most is (1Ján. 2,20). A szellemükben az Úr élete van, tökéletes. A szellemet erősíteni kell, hogy képes legyen vezetni, az elmét meg kell újítani, hogy ebben együtt tudjon működni, és ezáltal a test alávetettségben maradjon. Ha nem egész emberként kezeljük gyermekünket, könnyen abban a helyzetben találhatjuk magunkat, hogy csemeténk ismeri az Igét, tudja idézni, de nem találja a kapcsolatot az Ige és a hétköznapok között. Ha nem egészében építjük azt a kis embert, akkor aránytalan állapot alakul ki.

Azt mondja az Ige, hogy az Úr valóságost akar örökségül adni (Péld. 8,21). Az Igét jelek és csodák követik. Ilyen csoda az is egy gyermek számára, amikor a szülő nemcsak tanít a szeretetről, elfogadásról, megértésről és megbocsátásról, hanem képes ezt megélni is. És nemcsak a gyülekezetben, hanem otthon, a gyermekével is. Ehhez nekünk is sokat kell tanulni, meg kell újítani az elménket. Látnunk kell őt úgy, ahogy az Úr látja. Látnunk kell őt a Szeretet szemeivel, és meg kell élnünk ezt a szeretetet. Ha ezt tesszük, a test alávetettségben marad. Megújított elme mellett nem tudunk mást tenni, csak kitárni a karunkat, amikor a megtévedt gyermek őszinte szeretettel jön vissza hozzánk, és magunkhoz ölelni őt – mert hisszük, éljük a közösséget. Ez a teljességben valósul meg: szellem, lélek és test szintjén, az Úrtól való összhangban.

Hozzászólások

Hozzászólások

Author: Pintér Zsolt