Bábcsoport

Bábcsoport

bab_hosszu

Bábcsoportunk egyelőre Győr-Moson-Sopron megyében működik, de hamarosan Budapesten is alakul újabb csoportunk.
Rövid időn belül sok érdekes információval, beszámolóval jelentkezünk majd itt, illetve fotókkal is szeretnénk bemutatni tevékenységünket.

Előljáróban annyit mindenképp el kell mondani, hogy bábcsoportunk ingyenesen vállal előadásokat, viszont ebből következően nagyon hálásan fogadunk adományt a működésünk biztosítására.

 

Bábozni mindenki tud nálunk, akinek a szíve nyitott a gyermekek felé, és szeretne közreműködni abban, hogy olyan értékeket, útravalót adhassunk át nekik, mely egy életre erős alapot nyújthat számukra erkölcsileg és minden más értelemben. Hogyan merünk ilyesmit kijelenteni?

Arra a tapasztalatra alapozva, hogy ezt a munkát elsősorban a szívéből, szeretettel hajtva végzi az ember – ezért nem kell hozzá művészi előképzettség, tapasztalat.
Azt tudva, hogy bábdarabjaink megalkotói mindent precízen és magas minőségben kidolgoztak, így a bábokat mozgatással kell életre kelteni, a bábosoknak beszélni nem kell az előadások közben – így azokra is számítunk, akik nem szeretnek szerepelni, nyilvánosság előtt beszélni.
Arra a tapasztalatra építve, hogy az alacsony ember ki tud nyújtózni, a magas pedig össze tudja húzni magát – tehát mindenki képes “elbújni” a paravánunk mögött.

A bábcsoportról további információ olvasható a mellékelt tájékoztatónkban, illetve nagyon szívesen válaszolunk minden kérdésre, mely beérkezik hozzánk. Örömmel veszünk meghívásokat az év bármely szakában, és szívesen fogaduk önkénteseket, akik munkájukkal vagy adományaikkal segíteni szeretnék ezt a tevékenységet.

Tájékoztató kiadványunk ezen a linken érhető el.

 

Részlet egyik bábosunk beszámolójából:

“A pedagógusok is nagyon pozitívan fogadták a bábdarabokat. Volt, aki úgy fogalmazott: “szerettük volna még tovább nézni, jobb volt, mint a hivatalos bábszínházak”. Többen sírtak az előadáson a pedagógusok közül, később pedig arról meséltek, milyen sokat adott nekik is a történet üzenete. A gyerekek nagyon beleélték magukat a darabba, igazán aktívak voltak a visszakérdezésnél is, és hatalmas öröm volt hallani az izgatottságukat, boldogságukat a paraván mögött térdelve. Alapvetően mindenhova visszavárnak, ahol csak jártunk eddig.”